Az általunk ismert történelem kezdetén az ember igen szoros kapcsolatban volt a természettel- életben maradása függött ettöl.
A földdel szoros közelségben, a természet ritmusával összhangban aludt és ébredt, s ha meg akart élni, kénytelen volt megfigyelnia temészeti folyamatokat, alkalmazkodni szélsöségeikhez, kihasználni kedvezö oldalait.

Sok természeti folyamat félelemmel töltötte el, ennek feloldási lehetöségeit szertartásokban és müvészeti tevékenységben kereste.
Úgy vélte, hogy ezzel befolyásolni tudja a külvilágot. A vallás, a gyógyászat és a mágia szorosan összefonódott. A varázsló azonban ennél többet tett - kitartó és értelmes megfigyelésekkel, ügyességgel, tapasztalatok szerzésével a jobbítás számos gyakorlati módját találta meg.
Világszerte azt tapasztaljuk, hogy a hagyományos, a népi hajléképítés egyidejüleg képes kielégíteni mind a lelki, mind a fizikai szükségleteket, melyek az egészséget biztosítják, és a helyi környezettel, a természettel is összhangban vannak.
Az ember építési tevékenységének kezdetektöl fogva az a vélja, hogy a természetes környezetböl az élet, a fennmaradás igényelte saját világát, mesterséges környezetét létrehozza, hajlékul szolgáló építményeinél a biztonságot és az adottságok meghatározta, elérhetö kényelmet megteremtse. A biztonság és kényelem mind fizikai, mind szellemi síkon értelmezendö - egészséges lakás, hajlék az embernek, csak ebben az értelemben létezik.
A hideg, nedves klíma egyik nehezen megoldható problémája a magas páratartalom következtében megnövö penészesedési hajlam, föleg ha a szellöztetésre nincs sok lehetöség.