A hagyományok évszázadokon át alkalmazták az épületek helyének kiválasztásakor a föld elektromágneses erőtereinek, hasznos és kéros kisugárzásainak vizsgálatát.

A megbetegítő területekre tilos volt építeni. A föld elektromágneses sugárzása, ha földalatti törések és vízfolyások megzavarják, geopalikus sztressz néven ismert betegséget okozhat az arra érzékeny, vagy legyengült szervezetekben.
Németországban 1920 óta foglalkoznak tudósok ezzel a kérdéssel, mivel ekkor találtak először összefüggést a föld sugárzás és egyes betegségek között.

Azóta dr.Manfred Curry és Ernst Hartmann megállapította, hogy a földből áradó elektromágneses sugárzás rácsozatot illetve hálót alkot. E rács kereszteződési pontjai az egészségre különösen veszélyesek lehetnek.

Az évszázadokon át egyenletes, lassú fejlődés a természetres és mesterséges környezet egyensúlyát biztosította. Az épületek hagyományos, kiprobált anyagokkal, szerkezeti megoldásokkal készültek, használatuk a benne élők tradícióinak változatlansága miatt szintén alig változott.

A XIX. Század ipari fejlődése, az acél, a vasbeton építési célú elterjedése, majd a XX.század műanyagai nagyarányú – és mára szinte áttekinthetetlen – változásokat hoztak az épületszerkezeteket alkozó anyagok választékában, ugyanakkor a városokba áramló munkakereső tömegek lakásigénye ugrásszerűen megnőtt.

A földdel, az évszakokkal és a helyi éghajlattal együttélő, hajdani bensőséges kapcsolat eltűnőben van, ahogy egyre több és több ember költözis a városokba, él városias körülmények között. A helyi sajátosságok iránti érzéketlenség elidegenítő. „mesterséges” otthonokat teremt.

A napjárást, a hegyek és a fák természetes árnyékolását, a széljárást figyelmen kívül hagyó helytelen épülethelyezés szükségessé teszi a mesterséges fűtési, hűtési, világítási kompenzációt. A légmentesen lezárt épületek nem tudnak kölcsönhatásba kerülni a helyi környezettel. A nagymennyiségű hulladék és szennyezőanyag tönkreteszi a környező zöld területeket és tovább rongálja harmóniánkat a természettel.

Egy magyarországi példa: a baranyamegyei Garé község hulladéklerakójában 62000 rozsdás hordóban tárolják sok éve a Budapesti Vegyiművek tetraklór-benzol hulladékát. A hordókból lassan szivárognak a környezetre veszélyes anyagok, s köztük a legveszélyesebb, a dioxin.

Az újabb vissgálatok szerint a dioxinok már a talajból és a felszín alatti vizekből is kimutathatók. A dioxin igen erős méreg. A természetben gyakorlatilag nem fordul elő. A környezetbe kiszabadult anyag a talajban igen sokáig nem bomlik el, a felezési ideje akár 10 év is lehet.

A talajból a növényekbe, majd a növényen élő állatokba kerül, a májban és a zsírszövetben halmozódik fel. Fokozza a veszélyt, hogy a mérgezés hosszú ideig tünetmentes. Egyelőre semmi féle megelőző, vagy gyógyító eljárás nem ismeretes.

Az emberekre a legnagyobb veszélyt a daganatkeltő és az immunrendszert károsító hatása jelenti.

Az 1992 évi dublini „ A víz ésa környezet nemzetközi konferencia” egyik alapelve szerint összehangolt intézkedésekre van szükség, a túlfogyasztás és szennyezés jelenlegi irányzatának visszafordítására, a víz gazdasági értél, ennek múltbeli elhanyagolása a készletek pazarló és környzetkárosító hatását eredményetzte...

Az 1990-es évek elején mintegy 1 milliárd ember élt olyan helyen, ahol nem jutott egészséges ivóvízhez, és nem volt megoldva a csatornázás.

Ma azomban, a mélyalapozások, a nagytömegű, többezer mˇ2 alapterületű építmények egyszerűen lezárják az altalaj vízmozgásait, és ez a talajvízszint helyenkénti több méteres emelkedéséhez és a rétegvíz feltorlódásához vezet.

Nyilvánvaló, hogy ez a jelenség egy foghíjbeépítés, vagy sűrűn lakott település esetén az épületek alsó szintjeinek szigetelését, lábazatait és pincefalait tönkreteszi, az addig a természetes nedvességforgalomban résztvevő szerkezetek elvizesednek, tönkremennek.