Az általunk ismert történelem kezdetén az ember igen szoros kapcsolatban volt a természettel- életben maradása függött ettöl.
A földdel szoros közelségben, a természet ritmusával összhangban aludt
és ébredt, s ha meg akart élni, kénytelen volt megfigyelnia temészeti
folyamatokat, alkalmazkodni szélsöségeikhez, kihasználni kedvezö
oldalait.
Sok természeti folyamat félelemmel töltötte el, ennek feloldási
lehetöségeit szertartásokban és müvészeti tevékenységben kereste.
Úgy vélte, hogy ezzel befolyásolni tudja a külvilágot. A vallás, a
gyógyászat és a mágia szorosan összefonódott. A varázsló azonban ennél
többet tett - kitartó és értelmes megfigyelésekkel, ügyességgel,
tapasztalatok szerzésével a jobbítás számos gyakorlati módját találta
meg.
Világszerte azt tapasztaljuk, hogy a hagyományos, a népi hajléképítés
egyidejüleg képes kielégíteni mind a lelki, mind a fizikai
szükségleteket, melyek az egészséget biztosítják, és a helyi
környezettel, a természettel is összhangban vannak.
Az ember építési tevékenységének kezdetektöl fogva az a vélja, hogy a
természetes környezetböl az élet, a fennmaradás igényelte saját
világát, mesterséges környezetét létrehozza, hajlékul szolgáló
építményeinél a biztonságot és az adottságok meghatározta, elérhetö
kényelmet megteremtse. A biztonság és kényelem mind fizikai, mind
szellemi síkon értelmezendö - egészséges lakás, hajlék az embernek,
csak ebben az értelemben létezik.
A hideg, nedves klíma egyik nehezen megoldható problémája a magas
páratartalom következtében megnövö penészesedési hajlam, föleg ha a
szellöztetésre nincs sok lehetöség.